sült krumpli és amerika

cukormáz és csillag alakú marcipándarabkák, csudafluff stucky;
normális-tini-homo-sapiens-vagyok au, bucky balesetet szenved, naplót ír.

   – Mr Rogers? 
  A nővérkét Amandának hívták, szeplős volt és alacsony. Kedvesen tette a kezét Steve vállára, suttogva beszélt:
   – Mennie kéne. 
  Válasz nem érkezett. Steve nem akart menni. Steve csak görcsösen szorította a holtsápadt fiú - egyetlen - kezét, és keserű sóhajokat hallatott. 
   – Tényleg.. mennie kéne.

1.
azt mondták, írjak. magamnak. levelet, vagy mi.
mert hogy: a neved james buchanan barnes, és anterográd amnéziában szenvedsz. tényleg, nem emlékszem, milyen képet vághattam, mikor ébredés után a pasas közölte, mi is a szitu.
sérült a hippokampusz, az információ nem képes eljutni a hosszútávú emlékezetbe. (valamint: nem tudok rögzíteni olyasfajta ismereteket, melyek folyamatainak elemzése, kivonata igényli a reprezentáció készítését. "nehézségekbe ütközünk." öröm lesz visszaolvasni)
   – Lebutítva: súlyos tanulási zavar.
egy kicsit szarul érzem magam.
oké, legalább annyira szarul, mint a csávó, akinek tőből levágták a karját. elég rendesen a jobb kezemre kényszerültem.
és. mi számít FONTOSnak, hogy leírjam? magamnak?
fontos dolgok.
mindig itt ül egy fiú, steve. steve-re emlékszem. steve FONTOS. steve fontos és szőke és ijesztően-gyönyörűen kékek a szemei. forró ujjait az enyémekre kulcsolja, fájni szokott, ahogy szorít. épp kávéért ment az automatához. azt mondta, mindig itt van. estig.
steve fontos. róla tudnék írni, ebben biztos vagyok. de steve-et nem fogom elfelejteni. örülök.
szóval
azt is mondták, a sokkhatásnak hála, egy ideig beszélni sem tudok majd. de ha két karom volna, be tudnám kötni a cipőfűzőm. azt hiszem, el kell kezdenem tépőzáras bakancsot hordani.
és mikor steve visszajött, nagyon mosolygott. vigyorgott. könnyezett is. (megjegyzés: ezt nevezik boldogságnak)
   – Kávé. Két cukorral.
olyan szépen mondja, mintha meg tudnám inni.
szeretem a kávét, két cukorral. szeretem steve-et.

2.
valami idegen férfi nagy robajjal tört be a szobába (hol vagyok?), fehér köpenye kísértetiesen lengte körbe (ki ő?). fekete, tavalyelőtti határidőnaplót nyomott a kezembe:
   – Jó reggelt, James.
"a neved james buchanan barnes, és anterográd amnéziában szenvedsz."
bucky, hang híján nem tudtam kijavítani. amnézia.
(megint) elmagyarázta, mikre számítsak: súlyos tanulási zavar. aha.
le kell írnom, mikre emlékszem; talán pont ez a lényeg, de meglehetősen sok minden ragadt meg a fejemben. például: az apám neve george, egy kicsit beszélek franciául (laisse-moi tranquille), igen, két cukorral iszom a kávét, szeretem a szilvát, hiányzik steve.
elolvastam, "mindig itt van", "estig"
most nincs itt. szomorú vagyok, és kurvára fáj a fejem.

3.
az orvos (fehér köpenyes, hurrikánként tomboló, idióta csávó) minden reggel mesét mond az ágyam szélén ülve. maradék kezembe nyom egy kicsi, fekete könyvet, elolvastatja az addigi bejegyzéseket (én írtam? nem szoktam elhinni), nyugtatót ad be, meg lázcsillapítót.
az amnézia dologgal jött, és azt mondta, egy hét múlva esedékes a hazaengedésem. a karom (az a csonkocska) szépen gyógyul, büszke lehetek magamra, amiért ennyivel megúsztam.
én büszke vagyok. rettentően.
főképp arra, hogy mikor délután steve befutott (VÉGRE), sikerült - az előző bejegyzés és némaságom értelmében - összekaparnom a gödör aljáról egy sziára való erőt. steve sokat sír. pedig nem emlékszem, mi történt tegnap.
(ja, igen. steve tegnap nem volt itt - máris van értelme a notesznek)
leült az ágyam melletti, sántikáló székre (szükségesnek érzek mindent, ami steve pontról pontra feljegyezni, még ha világos is a tény, miszerint őt nem felejthetem el. s t e v e F O N T O S), szomorúan nézett, majd ujjai szorításába vonta a tenyerem. öt perc után izzadni kezdett a keze, de a mellkasomban kavargó furcsa érzés azt parancsolta, leszarni. szóval nem érdekelt, jó volt. steve volt.
forróság a fejemben. nyugodt vagyok, de a lázam nem akaródzik lemenni.
furcsa érzés, mikor fogja a kezem
és izzad a tenyere
és testemet szétfeszíti a fájdalom

4.
azt mondták, délben keltem. éhes voltam.
azt mondták, sírtam álmomban. zokogtam, bőgtem. minden bajom van.
steve nincs itt. elolvastam: tegnap izzadt a tenyere.
ez annyira furcsa
fel akarok kelni, sétálni akarok, beszélni, a nevét mondogatni. de nem szabad, mondják, james, még nincs "elég jól" a fejed. a fejem. mi van a fejemmel?
amnézia.
egy kövér nő néz, iratok vannak a kezében, és rágózik. kibaszottul zavar a csámcsogása.
hangok vannak
igen, a fejemben
kocc kocc kocc kocc, egy apró kalapács.
vajas kenyeret és teát hoz, meg fájdalomcsillapítókat, a neve amanda, szeplős és csinos. bele akart lapozni a könyvbe, de nem szabad ám, amanda, ez a bucky élete, nem nem
sosem hittem volna, hogy NAPLÓt fogok írni.
sosem hittem volna, hogy ennyire szeretem
steve-et
aki megjött, és mosolyog és gyönyörű és fogja a kezem és nem ereszt el nem ereszt el nem nem

5.
nem tudom kiverni a fejemből a műtőágy kerekeinek kattogását
bezzeg
minden mást elfelejtek
két egész nap esett ki. sokat kell visszalapoznom, utálom. a doki nevét még mindig nem tudom. azt mondja, egy szőke gyerek délutánonként az ajtóm előtt áll, és, még ha "foggal-körömmel" is próbálkoznak, nem tudják elkergetni.
steve steve steve steve steve
most is úgy néz, mintha attól félne, elfelejteném. ujjaim közé akarom fogni az arcát (egy karom van, drámaiság lehúzva a vécén), orromat érinteném az övével, háborgótengerkék pilláiba merednék percekig
steve
én téged
sosem foglak elfelejteni

6.
üvöltöttem. azt hiszem, emlékeznem kellett volna rá. amanda, miután megnöveltette a szervezetembe áramló nyugtatófolyadék mennyiségét, fél órán keresztül ecsetelte a tegnapot. az a megérzésem, direkt idegel. nem vagyok kíváncsi.
már ki tudom mondani, hogy: hagyjatok a picsába. a doki levette a fejemről a kötést, szóval gunyoros vigyorra is futja. elég hiteles, büszke vagyok.
szombat van. nem számolom, mióta vagyok benn.
steve, hiányzol. g-y-e-r-e-m-á-r
egyedül vagyok. fogoly vagyok. éhes vagyok.
a szobám ablakából látom a naplementét. megnyúlnak, visszhangot vernek az árnyak. megfojt a sötétség

7.
a neve douglas, és két nap múlva hazamehetek.
anterográd amnézia, és hiányzik a bal karom.
   – Ma járni fogunk.
kiderült: nem állok valami biztosan a lábamon.
kiderült: nagyon nagy és fárasztó parkja van a kórháznak. douglas helyett szívesen karoltam volna, mondjuk
á á á
(magyarázat: amanda szerint ez "gyönyörű" meg "szerelem". szerintem szar és fájdalmas)
FONTOS lista:
- szép, kerek mondatokban beszélek
- a járás is megy
- finom amanda zöld teája (steve automatás kávét hozott, olvastam, két cukorral. ahogy szeretem)
- nem tudok malmozni
- ez pedig idegesít
- két nap, és otthon leszek
majdnem minden tökéletes
?

8.
már az ágy sarkában, a lábaimnál ült, és nagyon vigyorgott. jó erre ébredni.
   – Holnap. Hazajössz, Buck.
"hazajössz"
ezt mondta
steve kávét hozott, meg egy vörös, karcsú lányt. natashának hívják, balettozik. nagyon szép. a mi iskolánkba járt, mondta; igen, egy iciripicirit ismerős is volt, talán. natasha szemei kifejezetten tetszenek. majdnem olyan gyönyörűek, mint steve-é.
beszélgettünk < köhögő roham. kisebb korunkban mindig steve betegeskedett, most (úgy tűnik) rajtam a sor.
steve kondizik, elbír a nyakában. hófehér trikóban van, csak azért is az orrom alá dörgöli az izmait. natasha nevet, csengő hangja van, pedig méregzöld szemeiben ott hullámzik a fájdalom tengere. megígérte, hogy holnap eljön hozzám. mert
ugye
hazamegyek

9.
albérletben lakom. igen, emlékszem: a kupleráj. senki sem mosogatott el.
a konyhában steve és egy vörös idegen, nevetnek, az asztalon pite. szilvás. a lány natasha, tegnap találkoztam vele (olvastam. és megígérte). a pite finom.
a karomat nézik, kérdezik, fáj-e, mondom fáj fáj persze
de steve itt van
minden rendben
   – Végre.
a hangja olyan, mint a tavaszi szellő, lágyan simogat, betakar. erős kezeit óvatosan fonja testem köré, ölel és szorongat és nem ereszt el
az ágyamon ülök, írok, nézem őt, söpröget, mosolyog, csoda. esteledik, nemenjel nemenjel

10.
ordítva keltem - lejegyezni, mert fontos lehet.
azt hiszem, álmodtam. emlékszem: régi, dohos képek, nézd bucky, hadsereg, egy vonat, sikoltó kerekek, kanyargó sínpár, repülök, zuhanok, steve tarts meg
kapaszkodj
TARTS MEG STEVE

11.
a napok eseménytelenül teltek (nincs mire koncentrálni, örülök, nyugodt vagyok, laza meg minden), néha (sokszor) felbukkant steve, és a vörös lány, akinek mindig elfelejtem a nevét
natasha, igen. natasha, meg a szép szemei.
a fejem teljesen meggyógyult - mármint, kívül. heg díszíti, de a lobonc jól elfedi. utálok fésülködni. steve-nek tetszik a hajam, így, vállig érően. megnőtt. furcsa.
mostanság minden annyira furcsa.
kimentünk a játszótérre, steve, natasha meg én, és az ötéves kölkök úgy néztek rám, mintha testet öltött rémálom volnék. igaz
fél karom van
foszlott jövőm és
reményvesztettségem
hintáztunk, natasha kacagott, egy kicsit megint emberinek éreztem magam. nem tudom, hány éves vagyok. nem tudom, milyen nap van. fáj a fejem
és a
szívem

12.
van egy szuperhősös, képes naptár a vécé ajtaján, megnéztem, ma péntek van. szivárványszínű post-itek hada a hűtőn: steve valami anonim partyba visz
mosogass el
köszönj reggel a szomszéd srácnak (sam wilson, steve vele szokott futni, utálatos és örülök, ha elfelejtem)
vedd be a gyógyszereid
mosolyogj
negondolkozzannyitnegondolkozzannyitnegondolkozzannyit
kinyitom az ablakot, nagy rántás, csengőszó, kinyitom az ajtót, ni csak, egy steve, nagy mosoly
ölel, óvatosan, érzem az illatát, finom, valódi, igaz
játsszunk, mondja, és akkor leülünk a földre, egymással szembe, és játszunk
steve a legjobb barátom.
szóval játszottunk. "idézz fel valamit a múltból", ez volt a feladat. steve kezdte: a nyár közepén a karácsonyról beszélt, egy hónom aljáig érő, kókadt fenyőfáról, festett díszekről és óriási pirulákról, amiket félbe kellett törnöm, hogy le tudja nyelni. ólomkatonát vettem neki puskával meg mindennel, hét hónapi zsebpénzembe tellett. karácsony másnapján steve elejtette, letört az egyik lába - ijesztően tisztán emlékszem, szinkronban sírtunk és nevettünk és steve-et roham kapta el
csendben nézem őt, mosolygok
steve jól van, jobban nem is lehetne
"most te jössz", mondja, és én tátom a szám, hogy elmeséljem neki, öt éves korunkban anyaszült meztelenül rohangáltunk az utcán október végén, a hideg levegő pedig vörösre csípte steve fehér, finom fenekét. emlékszik-e? nem fogom megtudni, csend van
csend, a zajok elültek a fejemben
csak néha kattog, kocc kocc kocc

13.
a szerdai újságot nézem. a szomszéd srác, mikor lementem a ládához, épp futni indult (ugyanolyan sportcipője van, mint steve-nek), de azért csak miattam megállt, és panaszkodott, hogy sokat üvöltözöm éjszakánként
a neve valami sam, nem szimpatikus.
dupla dózisban szedem az altatót
a jegyzeteimet (NAPLÓ) olvasgatom, és megpróbálom elképzelni
nem megy, ez pedig felidegesít
szóval ma voltam vizsgálaton (negyed órát töltöttem el azzal, hogy információt kerestem a doktorról: DOUGLAS, ezt alkoholos filccel fel is írtam a tenyeremre), azt mondták, fizikailag teljesen ép vagyok, és majdhogynem egész, tehát minden oké, kapok műkart, meg minden.
ez egy furcsa, robotizált izé, idiótán festek, de legalább tudok vele fogat mosni, és bekötni a cipőfűzőm (nem szereztem tépőzáras bakancsot)
FONTOS: meg tudom ölelni steve-et !!
és még valamire rájöttem: egyetlen képem sincs a fejemben a balesetről. fogalmam sincs, ez pozitív-e, mindenesetre most m é g örülök.

14.
most utálok mindent. talán jobban, mint a helyzet megérdemelné, de utálok
MINDENT
már nem emlékszem, mit hihettem, de arra keltem, hogy le akarom tépni a karom. a műt.
sokat bőgök álmomban. furcsállom, hogy a szemem alatti karikák még nem folytak el.
viszont van steve, és steve korán reggel itt volt már, nyugtatgatott meg kávét főzött. azt mondja, elvisz futni. snappel (sam), tette hozzá
? légüres tér idebenn, mikor azt a nevet hangoztatja ?
nincs futós cuccom
kiderült, snap-sam a szomszédom
kiderült, snap-sam nem kívánkozik elköltözni a közeljövőben
öröm volt visszalapozni, eddig sem bírtam a srácot, ezek szerint. furcsán fut, olyan "lebegősen", mintha el akarna repülni. sólyomszeme van, mindent azonnal kiszúr, és az utálat kölcsönös.
steve szerint tök klassz volna, ha mostantól minden reggel együtt futnánk
ez egyenlő azzal, hogy újra meg újra bemutatkozunk (bemutatunk) egymásnak, és indokolatlanul ellenségeskedünk. nagyon várom, komolyan.
mindenesetre: holnap (megint péntek) steve elrángat abba az összeröffenésbe, és, az igazat megvallva nem sok kedvem van elmenni. a hűtő tele van post-itekkel, MOSS HAJAT, MOSOLYOGJ

15.
megállapítottam, hogy malmozni is tudok. elfogyott a barackillatú sampon.
steve azt mondja, neki ez a kókuszos is bejön, szóval nem izgattam magam különösebben. az viszont aggaszt, hogy tényleg borzalmasan sokat emlegetem steve-et.
"MOSS HAJAT, MOSOLYOGJ"
ma már egészen ismerősnek tetszett snap arca, de csak a gusztustalan önirónia játszadozott. steve másfél percen keresztül szorított magához, és nem-eresztett-el
valamikor régen bazinagy partyarc voltam, nem ilyen unalmas fél(karú)kegyelmű, mint most, szóval a buli nem okozott meglepetést. találkoztunk a vörös lánnyal, natashával, aki már a harmadik próbálkozásomra beugrott, és aki bemutatta nekünk a pasiját. clintnek hívják, zűrös srác, íjászkodik. hipóval mosott szőke feje van, és olyan életunt arca, hogy azt képtelenség volna elfelejteni.
feltünedező problémák: nem tudok táncolni. vagyis, amit művelek, az egyenesen felvállalhatatlan. főleg, hogy steve röhögve beráncigált a mindenség közepére, ahol az emberek a műkaromat bámulják, és kedvesek és mosolyognak és velünk táncolnak
mintha része lettem volna valaminek, valami FONTOSnak
jó, jó érzés.
és hajnali kettőkor gyorskajáldába megyünk és steve megint röhög, "lemondhatok a mekiben felszolgáló-álmomról"
gyér fény rézsútosan világítja steve gyönyörű arcát kék szemei villognak sült krumplit eszünk meg kólát iszunk nevetünk natasha clinttel én a fémkarommal minden annyira szép és álomszerű és félek hogy véget ér és elfelejtem és nem nem nem akarom
későn, lassan már korán indultunk vissza, félúton natasha clinttel levált, steve meg úgy döntött, hazakísér
szerinte nem voltam épp a legmegfelelőbb állapotban
mondja ezt ő aki megáll a ház előtt és néz mint egy út szélén hagyott kölyökkutya és fáj mindenem és olyan lassan mozog nyúz tép taszít keze a nyakam körül fülemet csiklandozza a lehelete édes finom gyönyörű keserű meghalok steve miért

16.
steve kibaszott jól csókol

17.
sült krumpli és kóla és amerika íze volt, forró forró forró
annyira lelkes voltam, mert EMLÉKEZTEM

18.
tehervonat kerekeinek visítására ébredni klassz dolog. néha nem tudom, hol vagyok.
ki vagyok
?????????? ?? ???
kiderült: csak álmodtam.
kiderült: valójában a kávéfőző zakatolt.
sütött a nap, a gyomromban pedig a harmadik világháború elevenedett meg. furcsán okésnak éreztem mindent.
(steve van itt, más nem dúdolhatja félhangosan a GOD BLESS AMERICA-t)
szóval van nekem ez a fekete határidőnaplóm, amibe minden FONTOSat lejegyzek, hogy "örökké emlékezhessek"
azt hiszem, kivágom az ablakon, és utána ugrok

19.
sokat kávézunk.
steve az asztalfőn ült, felsőteste ragyogott világnak, a csészéjét szorongatta, és bambán mosolygott. idegennek éreztem magam, ahogy vontatott mozdulatokkal helyet foglaltam srégen mellette. nem tudtam, mit csinálok, de minden bizonnyal nagyon buta képet vágtam közben.
úgy nézett, mintha tudná, mintha
(STEVE EGY UTOLSÓ SEGGFEJ)
lassan elém tolt egy bögrét (felirat: world's okayest friend), magára varázsolta a "most akkor mindent pinkben látsz" vigyorát, tenyerét a fémujjakra helyezte.
csend, hogy harapni tudná az ember
és akaratlanul is az élő kézfejemre pakoltam ujjait, érezni akartam a közelségét, teste melegét.
vékony hang a fejemben szüntelen a nevemet cincogja
kiidegel
ahogy steve néz: kiidegel
és visszafogottan hajolni kezdett felém, a homlokát az enyémnek támasztotta, nagyon kék a szeme, hogy elveszel benne, mangó illata volt meg kávé, és az íze is kávé, és rá kellett jönnöm, hogy semmi sem esik jobban egy kómás reggelen, mint mr rogers élénk csókja.
kiderült: szeretem steve-et, szeretem, mióta világ a világ
ó ó ó

20.
elmesélte, hogy éjjel nem mert magamra hagyni: állítása szerint megállás nélkül azt hajtogattam, én találtam fel a kenyerekre hellokitty-t égető kenyérpirítót (eddig arról sem volt tudomásom, hogy ilyen létezik). nem emlékszem, ittam-e.
de a kávé nagyon jó.
ellenben
hülyén érzem magam steve társaságában: eddig mindig én basáskodtam fölötte, most viszont ő játssza a "védjük meg a kicsi és gyámolatlan bucky barnest" szerepet. steve gyúr, steve egészséges, mint a makk, steve egyszerűen tökéletes
én meg egy kuka mellé esett, elnyomott csikk vagyok, fekete könyvvel és fémkarral. n y o m o r é k

21.
visszaolvasva, úgy tűnik, elég sokszor álmodom vonatokról.
steve szerint normális, ha ilyen formában "visszakacsint" a baleset
de
nem
ez a vonat havas hegycsúcsokat szel át, ii. világháború szaga van és sikolt üvölt ordít visít
én pedig zuhanok
MINDIG zuhanok
steve karja felém nyújtva
nem érsz el nem érsz el Z U H A N O K

22.
dolgok, amiket a MÚLTból elfelejtettem:
- steve-nek van egy golden retrieverje, a neve peggy
- apámnak megvan a számom
- és fel is hív, ha úgy tartja kedve
- a garázsban lakott/lakik egy macska, kifejezhetetlenül agresszív (nem etettem, ez lehet a gond)
- a számlák nem fizetik ki magukat

23.
dolgok, amiket nem szabad elfelejtenem:
- amanda allergiás az eperre
- amanda az ügyeletes nővérkém volt
- snap-sam és steve barátok (nem értem őket)
- a vörös hajú lány neve natasha. és meg kell neki engedni a hajam fonogatását
- randin (is) mosolyogni
- tejet venni
- vizsgálatra menni (kedd és szombat)

24.
hosszútávú memóriám jelenleg: ha leteszem a házkulcsot az étkezőasztalra, a következő napon másfél óra keresgélés után jövök rá, hogy odatettem.
steve azt mondja, csináljunk FELEJTHETETLEN dolgokat
elmentünk az állatkertbe. a vattacukor finom.

25.
71-szer írtam le steve nevét. 72

26.
kiderült: egyáltalán nincs meg bennem a sütés-főzés képessége. valamiért a fejembe vettem, hogy nem vagyok jó ember, viszont mindenképp az akarok lenni, szóval (nem epres) pitét kell sütnöm amandának. köszönetképpen. hogy elviselt, meg minden.
ezzel ellentétben jó hír, hogy viszonylag világosan emlékszem a zoo-ra
az utálkozó, furcsa tekintetekre meg a csókokra leginkább

27.
amanda nem szereti az almás pitét.

28.
erre sajnos nem emlékeztem, de steve szerint mindkettőnknek elképesztően mókás arca volt, mikor beállítottam a pitémmel. (viszont a dokinak bejött a cucc, szóval 100%-osan nem pusztultam bele a nyomorba)
fejlődésem NAPLÓjának következő fejezete: steve-vel elővakeráltuk az "indiánt" a garázsból, és varázslatos manőverezésemmel fűszerezve tettünk egy kört a városban. izmos karjait a derekam köré fonta, szőke feje a vállamon pihent, éreztem az illatát. amerika

29.
éjszakánként káosz van
és vonatok és sikolyok
steve felkéredzkedett az ágyamba
nem vagyok benne biztos, hogy ez a rozoga vasdarab elbír kettőnket
jó így

30.
post-it a hűtőn, steve macskakaparásával: MOSOLYOGJ