egy sírkőre

félperces mélázás egy pilinszky versre;
hux kylo után megy, hogy összekaparja az ominózus párharc után.

pilinszky jános: egy sírkőre
   Túlhevített virágcsokor.


  Csizmája alatt kínzottak sikolyával ropogott a csontszáraz hó, sápadt arcán rózsás pír formájában ült meg a hideg. Sötét alakja súlytalanul suhant keresztül a bánatosan sóhajtozó fák rengetegén. Hol vagy? Kopár mezőzöld szemeiben az elveszettek fájdalma ragyogott, míg rideg vonásai törhetetlen magabiztosságról árulkodtak.
  Idióta.
  A levegőben még látni vélte a küzdelem felforrósodott szikráit; halál élettel, tűz vízzel maratta meg magát. Hux a nyakán érezte egy idegen érzés lelketlen ujjainak szorítását, fülében távoli, recsegő hangok csengtek.
  Nyomorult idióta.
  Üveges tekintetét végigfuttatta a havat pettyező, megnyúló vérfoltokon, s megszaporázta lépteit. Mindjárt vége
  összeomlik
  megsemmisül
  nemvoltnemislesz
   – REN!
  Ismét megrendítően üresnek tetszett minden, mintha ledermedt volna az idő. Fénylő, narancsvörös tincseit szétzilálta a dühödten kavargó szél; orrát érdes, jajgató kín szaga környékezte meg. A szurokszín, émelyítő folthoz libbent, közben megkísérelt fel nem robbanni.
   – Mégis mi az istent képzelt? – Leguggolván a reszkető test mellé, Hux agresszívan vette kesztyűs ujjai közé a férfi vértől maszatos állát. – A kurva életbe.
  Félrevetve Ren arcát - kedve szerint megtaposta volna -, jelzett az újszülött peremre leereszkedő hajónak. Sietnie kellett. Összehúzott szemekkel nyalábolta fel az intenzív, már-már fulladásba áthajló köhögést produkáló Rent; szorítása alatt az anyag kihűlt nedvességben úszott.
   – Fordulatos, nemde? – Maszkja nélkül Ren törékenynek látszott; a lelkébe nyíló ajtónak tetsző sebtől hulla sápadt arca egy még inkább múlandó, fragilis alakról festett képet. Hux nem nézett rá.
   – Itt hagyhatom, ha ehhez van kedve.
  de nem
  azt nem lehet
  Éjfekete, homlokára tapadt fürtjeit napvörösre mázolták az explózió haragos-hangos árnyai. Grandiózus idióta.