baursaki

[2k17, avagy belefulladtam az anime-tengerbe. gáz vagyok]
{ezen} csodálatos minicomic inspirálta szösz, melyben macskákon kívül jóformán semmit sem találsz.


  kopp kopp kopp kopp

  kopp

  Affene.

  Otabek összehúzott szemmel bámult ki a bolt maszatos kirakatüvegén, miközben enyhén frusztrált állapotban pakolgatta szerzeményeit (három doboz tej, zacskós rizs, m&m's, xxl-es kiadás, mirelit vegyes zöldségek, dinoszaurusz alakú gumicukrok, macskakonzerv, instant kávépor, vécépapír meg azok a fura, tigris alakú fagyasztott húsfalatkák) a szalagra. Illedelmes mosolyt küldött a kassza mögött gubbasztó lányka felé - Slava, suttogták a napsárga kártyán táncoló gyöngybetűk -, majd nagy műgonddal a két rubeles papírzacskóba rendezte aznapi vacsorájukat (hiányos felhozatal, bevásárlólista: szükségtelen).
  Odakinn viháncoló gyermekként karolta fel a hűvös, zivatart köhögő szél, rideg angyalkönnyek cirógatták szégyenlős pírba borult arcát; nem kell esernyő, pedig Yuri megmondta, Yuri mindig megmondja (olyankor tágra mereszti villogó, mindennél szebb pilláit, fennhangon morgolódik; százhatvanhárom centi tömény erőszak - és Otabek kétpercenként realizálja, mennyire aranyos meg imádni való). Szóval zuhogott, úgy igazán istentelenül, ő meg ráérősen, a némaság ponyvája alól kikémlelve battyogott keresztül az utcákon.
  kopp kopp kopp
  A járdák mélyedéseiben újjászületett lélekfoszlányokat kerülgetve ismerős neszezésre figyelt fel; szutykos szőrgombócból kirikító, tavaszkék szempár szegeződött rá (Yuri egy piroggal teli tálat vág le az asztalra, orcáján pipacsmező lengedez, yest'!, akarom mondani, rohadt finom, Beka, kóstold meg!), s félszeg nyávogás toccsant lábai előtt. Otabek reflexszerűen nyomott el egy suta mosolyt, ahogy lassan leguggolt a jószág elé. Egy ideig csendben firtatták egymást, a macska meg ő, aztán valamiféle hirtelen ötlettől vezérelve, magában érthetetlenül gügyögve (ki nem találná az ember, de a Grand Prix bajnokának külön nyelve van bolyhos négylábúak számára - mely talán a kazah fiúnál is működik) ölébe tornázta a csöppséget.
  Fülét Varpulis fák hajkoronáját borzoló lehelete marta, macsó lovag létére didergett, mint a jó fene, szája sarka mégis szolid mosolyra kunkorodott. Csillogó tekintetét a tüneményre függesztve szaporázta meg lépteit.
  kopp kopp
  Foltos-csutakos uraság - bár inkább tetszett hölgynek, kalikó, ugyebár - izgatottan préselte ki kócos fejecskéjét Otabek pulóverének ráncaiból, s hévvel a levegőbe szimatolt. Zolotye, suhant át Beka agyán; a piszkosfehér pamutpamacs újabban az iránta érzett beteges rajongását mániákus ölelések formájában élte ki. (Furcsa szaguk van, mindenhol szőrt hagynak, szétcincálják a bútorokat, de aranyosak, és Kolya agyonverne, ha igazi bengálival állítanék haza, na.)
  Érzékelhetetlen érdeklődéssel figyelte, ahogy a cica pöttöm mancsával játékosan paskolni kezdte a vállát (legalább olyan törékeny, mint a lenszőke tündérke). Éhes lehet, mélázott, na meg elképesztően szeretethiányos.
  kopp kopp kopp kopp
   – Yura? Megjöttem.
  Rutinosan rúgta le magáról a sár borította bakancsokat, majd lábfejével katonás sorrendbe rendezte őket. Fejét megrázva nedves, éjfekete tincsei rakoncátlan táncba fogtak, a macska pedig kíváncsian nyikkant fel.
   – Pridurok! Ernyő nélkül mentél el?! Seggarc, én mondtam; meg fogsz bete.. – Yuri úgy pattant ki a tévé elől, mintha erre a pillanatra várt volna már ki tudja, mióta. Arcát az a jól ismert, kiélezett grimasz uralta, és testtartásából ítélve bárkivel szíves-örömest ölre menne. De mikor meglátta a fiút, torkán akadtak a szavak; hirtelen élénk vörösség öntötte el, pupillái kitágultak, s úgy tűnt, mintha orra körül aprócska csillagok ugrálnának; Otabek nem tudta eldönteni, kusza fürtjei vagy az ölelésében ficánkoló jószág okozta-e barátjának a majd egy perces sokkot. – Óó-óh.
  Beka láthatatlan mosolyt villantott.
   – Odakinn volt. Éhes, azt hiszem. – A konyhapultra helyezte a papírzacskót, majd ismét Yuri felé fordult. Makrancos angyala csücsörítve nyújtotta ki sovány kezecskéjét a cica felé, és mennybe borult képpel fogott bele a csöppség gyürkélésébe. Otabek roppantmód büszke volt magára, amiért napi szinten, premier plánban láthatta a méregzsákot somolyogni.
  Yuri örvénylő pillái agresszívan akadtak a tekintetébe:
   – Meg akarsz ölni?! – kérdezte halálos komolysággal, közben kivakarta a boldogan pürrögő állatot barátja karjaiból. – Baka. Beka.

  A nappali szőnyegén kuporogtak, Yuri térdein nagy tálnyi tigris alakú - eldeformálódott - húsfalatkát egyensúlyozott, s lelkesen magyarázott valamit a vomeronasalis szervekről; Otabek Zolotye és a jövevény különös afférját figyelte, elmélyülten szürcsölgetve langyos tejét. A birman óriásnak tetszett az ide-oda ugrabugráló pacni mellett; gazdája harsány kacajt hallatott, mikor meglátta őket elméretezett jin jang alakzatban szunyókálni.
   – Baursaki – jelentette ki Yuri váratlanul, csatornát váltva. – Dragotsennyy. – Beka mellé kúszott, átkarolta annak széles vállát, majd Viktor hangját utánozva folytatta: – Nézd, a mi nagy, gusztustalanul idilli családunk.
  kopp kopp kopp