önarckép

vow igen én még tényleg itt vagyok ∠( ᐛ 」∠)＿
a vágás alatt kaotikus strófákba szedett életérzés található, a pilinszky-ciklus számlájára, kain fiam prezentálásával
(esküszöm próbálom összekapni magam, de,,, történik az élet)

a tenger hangja; szirének sikolya
minden sziklának csapódó hullám
fejében csend, vihar előtti
talpa alatt a halál morog, jer velem
maréknyi káosz
megszédül, érzi; nincs helye e csúf,
embertelen világban
haza akar menni--

már sehol sem látják szívesen
mintha megjelölte volna az ördög;
a tekintetében tátongó üresség
elriaszt mindenkit
és ő áll, egymagában
sápadt arcát gyászos keretbe vonja
egy magányos utcai lámpa fénye
szentjánosbogarak glóriája,
kegyetlen szomorúságból font palást;
szeretőn öleli magához a némaság:
otthon vagyok

sovány ujjai remegve emelik cserepes,
színtelen ajkaihoz a leégett cigarettát
finom füst lehel álmos csókot
görcsösen leszorított szemhéjára
nem, nem, nem érez semmit sem
mikor vékony csuklóján elnyomja
a vérfoltos csikket

csak van, magának, a hangoknak
anyja szeszszagú gyűlöletének,
játszótéri kisfiú dobhártyaszaggató sikolyának
létezem, emlékezteti magát
a járdaszegélyre lehuppanva, fejét
térdeire támasztva, könnyeibe fulladva
vagyok, visszhangzik minden dobbanás
üres szívében

kopp kopp kopp kopp kopp
és bam bam bam bam bam
szellemek susogása, a szellő
visítása, hajába kapván, szemébe
port söpörve; kézfejével letörli arcáról
a vért s csontját töri, mert az életnek
nincsen értelme, bam bam bam

nem tudja, hány óra lehet
de érdekli egyáltalán? ó vajon
vértől ragacsos hajába túr és sóhajt
sötét van
számára mindig sötét van
suta, sós csermely vág utat magának
mocskos orcáján, csendesen gördül végig
álla remegő vonalán és térdén hal el
egy csepp, majd még egy és még egy
és még és még és még és
fogai mögött egy századnyi sérelem
vállai rázkódását fuldokló hangja kíséri

milyen szép napunk van rájönni
mennyire hasztalanok is vagyunk
s hogy életünk céltalan bolyongás
meghalsz; és feltámadsz minden reggel
újra és újra és újra
mily komikusan értelmetlen! e gondolatra
felnevet, hamiskás és hörög, levegőt
sem kap, de nézd; egy jól megkomponált
vicc vagy
ennyi az életed

tragédia
megint rágyújt, már nem könnyezik
lelkét hideg békesség szállja meg
és bárgyún mered az ürességbe
ISTEN HALOTT!! fejében lassan
összeáll egy kép; fekete, testetlen
és benne chopin nocturne-ja szól
szakadatlanul, áthatóan
hideg van


pilinszky jános: önarckép 1944-ből
sírása hideg tengelyében
áll a fiú.